Ahogyan megannyi más kérdésben, a kiterjesztett gyártói felelősség esetében is felsorakoztathatunk mellette, illetve ellene szóló érveket.

• A kiterjesztett gyártói felelősség melletti egyik érv lehet, hogy környezetvédelmi és fenntarthatósági célok megvalósulásához is hozzájárul, mivel az EPR segít csökkenteni a hulladék mennyiségét, hiszen a gyártókat arra ösztönzi, hogy újrahasznosítható vagy tartósabb termékeket készítsenek. A rendszer előmozdíthatja a körforgásos gazdaságot, ahol az anyagok visszakerülhetnek a termelési láncba.

• A kiterjesztett gyártói felelősség hangsúlyosabbá teszi azt környezetjogban régóta élő és létező elvet, miszerint a szennyező fizet. Az EPR a gyártókat vonja felelősségre a termékeik hulladékgazdálkodásáért, így az ilyen költségeket nem a közszféra vagy az adófizetők viselik, ami hozzájárulhat az igazságosabb költségmegosztáshoz.

• Előmozdíthatja továbbá az innovációt is, mivel arra ösztönözheti a gyártókat, hogy fenntarthatóbb megoldásokat fejlesszenek ki, például környezetbarát anyagokat és moduláris, könnyen javítható termékeket. Ez hosszú távon csökkentheti a környezeti terhelést is. Az EPR hatására fejlődésnek indulhatnak a hulladékkezelési rendszerek, illetve ezek finanszírozására szánt források mértéke is növekedésnek indulhat. Ez különösen fontos olyan országokban, ahol a hulladékgazdálkodási rendszer még nem elég fejlett.

• Végül de nem utolsó sorban, az EPR jelentős mértékben hozzájárul a fogyasztói tudatosság növeléséhez, mivel az állampolgárok életében hangsúlyosabban jelenik meg az újrahasznosítás fontossága, oly módon, hogy ezt saját pénztárcájukon is érezhetik adott esetben.

• A kiterjesztett gyártói felelősséggel szemben általánosságban el lehet mondani, hogy az EPR bevezetése a gyártók számára jelentős költségekkel járhat, például az újrahasznosítási rendszerek kialakítása vagy a díjfizetés miatt. Ezeket a költségeket gyakran áthárítják a fogyasztókra, ami drágább termékeket eredményezhet.

• A kisebb vállalkozásoknak kevesebb erőforrásuk van arra, hogy megfeleljenek az EPR szabályozásoknak, így aránytalanul nagy terhet jelenthet számukra. Ez a piac torzulásához és a verseny csökkenéséhez vezethet, amelynek vesztesei végső soron a fogyasztók lehetnek. Az EPR rendszer továbbá jelentős adminisztratív munkát igényel a gyártóktól, akiknek nyomon kell követniük a termékeik életciklusát, jelentéseket kell készíteniük, és meg kell felelniük az előírásoknak. Mindez idő- és erőforrás-igényes folyamat.

• Az EPR hatékonysága nagymértékben függ attól, hogy az adott ország rendelkezik-e megfelelő hulladékgazdálkodási infrastruktúrával. Amennyiben ezek hiányoznak, a rendszer nem éri el a kívánt környezeti hatásokat.

Az EPR egy hatékony eszköz lehet a hulladékgazdálkodás és a fenntarthatóság javítására, hiszen a gyártók felelősségének kiterjesztésével csökkenthető a környezet terhelése és ösztönözhető az innováció. Ugyanakkor a rendszer jelentős költségekkel és gyakorlati kihívásokkal járhat, különösen, ha a szabályozás nincs megfelelően kialakítva, vagy ha az infrastruktúra nem támogatja a célkitűzéseket. Az EPR sikere tehát nagyban múlik a pontos szabályozáson, a szereplők együttműködésén és a megfelelő infrastruktúrán.

 Kovács Gábor Hunor / Harglaw