Banki kárfelelősség és károsulti közrehatás átutalási csalás esetén

A jelen cikk témája, hogy a fizetési utasítás meghamisításával elkövetett csalás a kedvezményezett számláját vezető bank kártérítési felelősségét is felvetheti. A Fővárosi Ítélőtábla Gf.40183/2024/9. számú döntésének elemzése a pénzmosás-megelőzési kötelezettségek polgári jogi jelentőségét és az üzleti fizetéseknél elvárható gondosságot együttesen vizsgálta. A banki mulasztás megállapítása mellett a károsult vállalkozás közrehatását is értékelte, és fenntartotta az egyenlő arányú kármegosztást.

A megtévesztés és a per tárgya

Egy vállalkozás berendezések beszerzésére szerződött külföldi üzleti partnerével. A szerződéses feltételek meghatározták a fizetésre szolgáló bankszámlát. A vevő később a partner nevében érkező, utóbb hamisnak bizonyult elektronikus üzeneteket kapott. Az üzenetek az üzleti partner vezetőjének e-mail-címéről érkeztek, és a partner fejlécével, illetve vezetői aláírással ellátott levelekhez kapcsolódtak. Ezek arra hivatkozva kértek másik számlára teljesítést, hogy a szállító átmenetileg egy kapcsolt vállalkozás magyarországi bankszámláját használja. A vevő az értesítések alapján 2018 nyarán több részletben jelentős euróösszeget utalt át a megjelölt magyar társaság számlájára.

A számla korábban hónapokon át érdemi pénzforgalom nélkül működött. A jóváírást követően rövid időn belül megkezdték a pénz továbbítását és készpénzben történő felvételét. A számlatulajdonos adószámát már a beérkező utalások előtt törölték, és ezt a cégnyilvántartás is feltüntette. A vevő csak később értesült a megtévesztésről; az összeg visszaszerzésére tett kísérletei nem vezettek eredményre.

A károsult a fogadó számlát vezető bankkal szemben szerződésen kívüli kártérítési igényt érvényesített. A számlanyitás és az ügyfél-átvilágítás állított szabálytalanságai mellett azt kifogásolta, hogy a bank a szokatlan jóváírásokat és továbbutalásokat nem vizsgálta megfelelően, és nem függesztette fel az ügyleteket. A számlanyitási iratok hiányára, valamint az eltérően aláírt dokumentumokra hivatkozva további bizonyítást is indítványozott. Saját közrehatását vitatta: a szokásos e-mailes üzleti gyakorlatot és az értesítések hitelesnek látszó megjelenését hangsúlyozta.

A bank a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a szükséges ügyféladatokat rögzítette, a tranzakciók pedig nem indokoltak előzetes felfüggesztést. A rövid számlamúltból és az átutalás összegéből szerinte nem lehetett a csalásra következtetni. A kár közvetlen okának a vevő megtévesztését tekintette, és azt állította, hogy a vevő saját ellenőrzési mulasztása vezetett a veszteséghez. A vevő ezzel szemben a banki kötelezettségszegéseket olyan súlyúnak tartotta, amelyek a teljes kár megtérítését indokolják.

Az elsőfokú bíróság a követelt kár felét és annak késedelmi kamatát ítélte meg. A felperes a teljes összeg megítéléséért, a bank a kereset elutasításáért fellebbezett. A másodfokú bíróság először a banki károkozó magatartást vizsgálta, és ezt követően foglalt állást a károsulti közrehatásról. Mindkét fellebbezést megalapozatlannak találta, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A bank kötelezettségei és a szokatlan ügylet

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (Pmt.) ügyben irányadó 11. § (1) bekezdése folyamatos figyelemmel kísérést követelt meg. Ennek része annak vizsgálata, hogy a teljesített ügyletek összhangban állnak-e az ügyfélről rendelkezésre álló adatokkal. A 11. § (3) bekezdése kockázatérzékeny megközelítés alapján különös figyelmet írt elő az összetett és szokatlan ügyletekre. A számlanyitáskori adatfelvétel ezért önmagában nem merítette ki a bank kötelezettségeit.

A belső szabályzatnak az ügyben azért volt jelentősége, mert konkretizálta a bank által alkalmazandó vizsgálati szempontokat. A Pmt. 11. § (2) bekezdése a kockázatérzékenységen alapuló megerősített figyelemmel kísérést a belső szabályzathoz kapcsolta. Az ítélet e rendelkezéssel összefüggésben értékelte a bank saját előírásait az ügyfél profiljához nem illeszkedő, világos gazdasági indok nélküli, illetve a számla gyors kiürítésével járó pénzmozgásokról. A szabályzat így a jogszabályi kötelezettség konkrét tartalmának megítélésében kapott szerepet.

Az ítélőtábla az ügyfél korábbi számlaforgalmát, a hirtelen aktivitást és a pénz gyors továbbítását együtt értékelte. A bank saját belső szabályzata is szokatlannak minősítette az ügyfél korábbi tevékenységéhez képest indokolatlanul megváltozó forgalmat. Az adószám törlése további jelentős körülmény volt: az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) 16. § (2) bekezdése szerint adóköteles tevékenységet főszabály szerint csak bejelentkezett, adószámmal rendelkező adózó folytathat. A bíróság e körülményekből vezette le, hogy a jóváírás és a továbbutalások nem illeszkedtek az ügyfél ismert helyzetéhez.

A döntésből az következik, hogy a szokatlanságot az ügyfél ismert helyzetéhez viszonyítva kell megítélni. Az adott összeg a kereskedelmi forgalomban önmagában nem feltétlenül kirívó, mégis vizsgálatot igényelhet egy addig inaktív számlán. A bíróság ezért a bank rövid számlamúltra vonatkozó érvelését sem tekintette elegendőnek: éppen a korábbi forgalom hiánya, a hirtelen jóváírás és a pénz gyors továbbítása együttesen tette felismerhetővé a rendellenességet.

A szokatlanság vizsgálatát el kell különíteni a bejelentés és a felfüggesztés feltételeitől. A Pmt. 30. § (1) bekezdése pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására vagy a dolog büntetendő cselekményből való származására utaló adat, tény vagy körülmény esetére írt elő haladéktalan bejelentést a kijelölt személynek. A 34. § (1) bekezdése akkor követelte meg az ügylet felfüggesztését és a pénzügyi információs egység haladéktalan értesítését, ha az ilyen körülmény ellenőrzéséhez a szolgáltató az egység azonnali intézkedését látta szükségesnek. A különös figyelem és a felfüggesztés tehát eltérő feltételekhez kötött kötelezettségek.

A másodfokú bíróság a konkrét ügyben a bejelentési és felfüggesztési kötelezettség fennállását is megállapította. A bank mulasztását a Pmt. 11. § (3) és 34. § (1) bekezdésébe ütközőnek minősítette. A bank által felhozott 19/2017. (VII. 19.) MNB rendeleti rendelkezésekre alapított védekezést azért sem fogadta el, mert a hivatkozott rendelkezések a jóváírások és az első továbbutalás után léptek hatályba. Ez a megállapítás az adott rendelkezések időbeli alkalmazhatóságára vonatkozott.

Az elsőfokú indokolás a felfüggesztés biztosítéki funkcióját is kiemelte. A még teljesítetlen ügylet megállítása lehetőséget ad a gyanú ellenőrzésére, míg az összeg továbbítása után ugyanennek a tranzakciónak a felfüggesztése már nem képes ezt a célt betölteni. Ez az érvelés nem tesz minden automatikus riasztást a felfüggesztés önálló jogalapjává: a konkrét intézkedésnél a Pmt. 34. § (1) bekezdésének feltételeit kell értékelni.

Az okozatosság és a számlanyitás jelentősége

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:519. §-a alapján a másnak jogellenesen kárt okozó személy köteles a kárt megtéríteni; a felróhatóság hiányának bizonyításával mentesülhet. Az ügyben a csalárd fizetési utasítás indította el a károkozási folyamatot, a bank felelősségét azonban a pénzmozgásokhoz kapcsolódó saját mulasztása alapozta meg. Az ítélet szerint a szükséges vizsgálat és felfüggesztés elmaradása lehetővé tette a pénz továbbutalását és felvételét. A bank és a károsult közötti szerződés hiánya így nem zárta ki a szerződésen kívüli felelősség megállapítását.

Az okozatosság vizsgálatának súlypontja az volt, hogy az előírt banki intézkedés miként befolyásolhatta volna a pénz további sorsát. A bíróság nem állt meg annál, hogy a vevő a csalók megtévesztése miatt fizetett: értékelte a banknak azt a későbbi mulasztását is, amely mellett az összeg továbbkerülhetett. A csalás és a banki kötelezettségszegés az ítélet érvelésében ugyanannak a károkozási folyamatnak különböző mozzanatai. A csalók fellépése ezért önmagában nem zárta ki a bank saját mulasztásáért fennálló felelősségét.

A bíróság ettől elkülönítette a számlanyitás állított szabálytalanságait. A Ptk. 6:521. §-a kizárja az okozati összefüggés megállapítását olyan kár esetén, amelyet a károkozó nem látott előre, és nem is kellett előre látnia. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a számlanyitáskor a banktól nem volt elvárható e későbbi csalás előrelátása. A számlanyitási iratok körüli hiányosságokat ezért nem tekintette a konkrét kár, illetve a kármegosztási arány szempontjából meghatározónak. E következtetés az ügy tényállásához kötődik; más ügyben a számlanyitási mulasztás okozati jelentőségét külön kell vizsgálni.

A felperes a számlanyitási hiányosságok alapján a bank nagyobb mértékű közrehatását is meg kívánta állapíttatni. A bíróság azonban e körülményeket az okozati kapcsolat hiánya miatt nem számította be a kármegosztásba. Az írásszakértői bizonyítás mellőzése is ehhez az értékeléshez kapcsolódott. A döntés szakmai tanulsága, hogy egy iratkezelési vagy szerződéskötési hiányosság feltárása mellett annak kárbekövetkezésre gyakorolt hatását is meg kell mutatni; a kifogásolt szabálytalanságok száma önmagában nem határozza meg a felelősség arányát.

Az ítélet a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 279. § (1)–(2) bekezdésére is hivatkozott. Az általa felidézett szabály szerint az írásbeliség megsértése nem okoz érvénytelenséget, de felügyeleti intézkedést vagy bírságot vonhat maga után. E hivatkozás időbeli pontosítást igényel: a 2018. júniusi szövegállapotban a 279. § (2) bekezdése az azonosított elektronikus úton történő szerződéskötést szabályozta, míg az ítéletben idézett rendelkezés a döntéskori szövegben szerepel. Az ítéleti megállapítás ezért az időbeli alkalmazhatóság külön vizsgálata nélkül nem kezelhető a korábbi számlanyitásokra irányadó általános szabályként. A bíróság a számlanyitás okozatosságának hiányát ettől elkülönült indokokkal is alátámasztotta.

Az elvárható ellenőrzés és a kármegosztás

A Ptk. 6:525. § (1) bekezdése a károsultra kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettséget telepít. E kötelezettségek felróható megszegése miatt keletkezett kárt a károkozó nem köteles megtéríteni. A (2) bekezdés meghatározott sorrendet követ: a kárt elsődlegesen a magatartások felróhatósága arányában, ennek megállapíthatatlanságakor a közrehatás arányában kell megosztani. Ha egyik arány sem állapítható meg, a törvény egyenlő megosztást rendel. Azonos mértékű felróhatóság vagy közrehatás megállapítása szintén egyenlő kármegosztáshoz vezethet.

Az elvárhatóság általános mércéjét a Ptk. 1:4. § (1) bekezdése adja: eltérő törvényi követelmény hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartást kell tanúsítani. Az ítéletben ennek a professzionális gazdasági szereplő helyzetére konkretizált alkalmazása jelent meg. A kérdés az volt, hogy a vevő milyen, a rendelkezésére álló eszközökkel ellenőrizhette a megszokott szerződéses teljesítéstől eltérő fizetési utasítást. A felismerhetőséget és az ellenőrzés lehetőségét a fizetés előtti helyzetből kellett értékelni.

A károsult azzal érvelt, hogy a megszokott elektronikus kommunikáció és a hitelesnek látszó üzleti levél alapján alappal fogadta el az új fizetési adatokat. Az ítélőtábla azonban egy professzionális gazdasági szereplőtől elvárhatónak tartotta a szerződéses fizetési rendelkezésektől eltérő utasítás ellenőrzését. A vállalkozás kérhette volna partnerétől az új adatok megerősítését, illetve nyilvános információkkal ellenőrizhette volna a megjelölt társaság partneri minőségét. Az ítélet szerint e lépések megelőzhették volna a kárt.

A másodfok az elsőfokú érvelés két elemét korrigálta. Nem tekintette elvárhatónak a szerződés módosításának kezdeményezését, és mellőzte az eltérő bélyegzőre alapított érvet, mert az túlterjeszkedett a bank ellenkérelmén. A károsulti közrehatás alapja így a megváltozott fizetési utasítás ellenőrzésének elmulasztása maradt. A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 370. § (1) bekezdése szerinti felülbírálati keretek között ez a mulasztás továbbra is értékelhető volt. Az érdemben helyes elsőfokú ítélet helybenhagyása a Pp. 383. § (2) bekezdésén alapult.

A korrekciók ellenére a bíróság helytállónak találta az 50–50%-os kármegosztást. A vevő a fizetési adatok megerősítésével előzhette volna meg a téves utalást, a bank pedig a felismerhetően szokatlan ügyletek megfelelő kezelésével avatkozhatott volna be a károkozási folyamatba. A döntés mindkét mulasztást érdemben értékelte. Az egyenlő arány itt a konkrét magatartások mérlegelésének eredménye volt, ezért nem alkalmazható automatikusan más ügyre pusztán azért, mert abban is egy megtévesztett vállalkozás és egy bank érintett.

A határozat elvi tartalma

A határozat azonban a fentiek alapján az alábbiakat mondta ki:

„A bank azzal, hogy a számlára érkező összeg jóváírásakor, majd annak átutalásakor nem észlelte az ügylet szokatlanságát, és ezzel összefüggésben a bejelentési kötelezettségének, és az ügylet teljesítésének felfüggesztésére vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget, kárt okozott a felperesnek”.

Az elvi tétel a bank saját, a pénzforgalomhoz kapcsolódó mulasztását nevezi meg a felelősség alapjaként. A vizsgálat két időpontra terjed ki: arra, amikor az összeg a bank ügyfelének számláján jóváírásra került, majd arra, amikor onnan továbbították. Az ügylet szokatlanságának felismerését a bíróság az ahhoz kapcsolódó bejelentési és felfüggesztési kötelezettséggel együtt értékelte. A kártérítéshez így a konkrét tényekből felismerhető rendellenesség, az elvárt banki intézkedés és a kár közötti kapcsolat kapott meghatározó jelentőséget.

Az elvi tartalom a döntés teljes indokolásával együtt értelmezhető. Nem állítja, hogy minden csalárd átutalás vagy minden szokatlan pénzmozgás szükségképpen banki kártérítési felelősséget eredményez. A perben a bíróság meghatározott kockázati körülmények és elmulasztott intézkedések alapján állapította meg az okozatosságot. A tétel a teljes kár bankra hárítását sem jelenti: a felperes saját kármegelőzési mulasztása miatt a bankot a veszteség felének megtérítésére kötelezték. Az elvi megállapítás ezért a felelősség alapját rögzíti, amely mellett a kármegosztás külön vizsgálandó.

A döntés gyakorlati következtetései

Az ítélet alapján a pénzmosás-megelőzési előírások megsértése a bankkal szerződésben nem álló károsult igényében is releváns lehet. A kártérítéshez ugyanakkor a konkrét kötelezettségszegés és a kár közötti okozati kapcsolatot is meg kell állapítani. A döntésből a banki gyakorlat számára az következik, hogy az ügyfél ismert tevékenységétől eltérő forgalmat az együttes kockázati körülmények alapján kell értékelni, és a bejelentés, illetve felfüggesztés törvényi feltételeinek fennállásakor időben kell intézkedni.

A fizető vállalkozás számára a gyakorlati tanulság a bankszámlaadatok változásának dokumentált ellenőrzése. Célszerű a megerősítést korábban hitelesített elérhetőségen, a változtatást közlő üzenettől függetlenül beszerezni, és addig a fizetést visszatartani. Ez az ítéletből levonható szervezési ajánlás, nem a bíróság által előírt kötött eljárásrend. A kármegosztás szempontjából annak van jelentősége, hogy az adott helyzetben milyen ellenőrzés volt észszerűen elvárható, és annak elmulasztása mennyiben járult hozzá a veszteséghez.

Az ügyből az igényérvényesítésre nézve is adódik következtetés. Célszerű időrendben elkülöníteni a számlanyitást, a jóváírást, az egyes továbbutalásokat és a csalás felismerését. Mindegyik mozzanatnál más lehetett a rendelkezésre álló információ és a még megtehető intézkedés. A banki mulasztásra alapított érvelésnek ezért a konkrét időpontban felismerhető kockázatot és az elvárt intézkedés elmaradásának következményét kell összekapcsolnia. A károsulti oldalon ugyanilyen jelentősége lehet a fizetési utasításnak, az ellenőrzési lehetőségeknek és a ténylegesen elvégzett egyeztetések dokumentálásának. E szempontok az ítéletből levonható gyakorlati ajánlások.

Dr. Kisszőllősi-Szánthó Balázs