A káronszerzés tilalmáról

A káronszerzés tilalmáról A hétköznapokban találkozhatunk azzal az elterjedt közvélekedéssel, hogy ha valakit jelentős kár ér, elveszíti egy végtagját például, akkor olyan kiemelkedően magas összegű kártérítést kaphat, hogy élete hátralévő részében anyagi problémái többé nem lesznek. Könnyen elképzelhető, hogy ennek a képzetnek a kialakulásához nagy mértékben hozzájárult a szórakoztatóipar, azonban még ha az ilyen filmes […]

A jog és mesterséges intelligencia kapcsolata

A jog és mesterséges intelligencia kapcsolata A jog és a mesterséges intelligencia (MI) kapcsolata egyre fontosabbá válik a technológiai fejlődéssel. Az MI alkalmazások jogi kérdéseket vetnek fel számos területen, beleértve a felelősséget, adatvédelmet, szellemi tulajdont és etikát. Az MI által okozott károkért való felelősség kérdése különösen bonyolult. A hagyományos jogrendszerek gyakran emberi szereplők cselekedeteire épülnek, […]

ESG tanúsítvány, mint különleges teljesítési feltétel a közbeszerzési szerződések során

ESG tanúsítvány, mint különleges teljesítési feltétel a közbeszerzési szerződések során A környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok megjelenése, valamint azok kötelező alkalmazására való törekvés már egy ideje a nemzetközi jogalkotás célja. Ennek egyik szegmensét jelenti a gazdálkodó szervezetek fenntartható módon történő irányítása és működtetése, amelyet az Európai Unió is szabályozni kíván. Az Európai Unió kötelező érvénnyel bevezette […]

Halasztó hatály elrendelése, mint azonnali jogvédelem a közigazgatási perekben

Halasztó hatály elrendelése, mint azonnali jogvédelem a közigazgatási perekben A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 39. § (6) bekezdése alapján a keresetlevél benyújtása általában nem bír halasztó hatállyal a közigazgatási cselekmény hatályosulására (végrehajtására). Ez azt jelenti, hogy például egy másodfokú (fellebbezést követő) közigazgatási hatósági határozat annak keresettel történő megtámadása esetén […]

Sokakat érintő kérdésben döntött a Kúria: munkaviszonynak minősül-e az ételfutárkodás?

Sokakat érintő kérdésben döntött a Kúria: munkaviszonynak minősül-e az ételfutárkodás? A Kúria, mint a legfőbb bírósági fórum, egy nemrég hozott döntésében azt a kérdést vizsgálta, hogy a platformalapú ételfutárok tevékenységük kifejtése során, vajon jogi értelemben munkaviszonyban látják-e el a tevékenységüket, avagy sem. Az ilyen úgynevezett platformalapú ételfutárokkal nap mint nap kapcsolatba kerülünk, akár ebédet vagy […]

Hollandia: A Holland Központi Bank konzultál a bevált gyakorlatokkal foglalkozó alkereskedőkkel

Hollandia: A Holland Központi Bank konzultál a bevált gyakorlatokkal foglalkozó alkereskedőkkel A Holland Központi Bank 2023. december 12-én közzétette a „Bevált gyakorlatok – alkereskedők” című dokumentumot további konzultáció céljából, a kiválasztott fizetési intézményekkel (PI) és e-pénzintézetekkel (EMI) végzett tematikus vizsgálatot követően. A bevált gyakorlatok útmutatást adnak a PI-k és EMI-k számára az alkereskedőknek nyújtott szolgáltatásokkal […]

FIDA és Open Finance

FIDA és Open Finance   2023. június 23-án az Európai Bizottság jogalkotási javaslatot tett közzé a pénzügyi adatokhoz való hozzáférés keretrendszeréről szóló rendeletre („𝗙𝗜𝗗𝗔”):   ✅ A FIDA új szabályozási rendszert hoz létre az ügyféladatok megosztására a pénzügyi szolgáltatások és termékek széles körében (pl. #jelzáloghitelek, #hitelek, #megtakarítások, #befektetések, #kriptoeszközök, #nyugdíjak stb.). ✅ A FIDA kiegészíti […]

Az EU Digitális Jogalkotási Térképe

Az EU Digitális Jogalkotási Térképe 2023. január 18-án dr. Horváth Katalin a budapesti FinTechShow-n mutatta be az EU Digital Jogalkotási Térképét. A térkép nagyon hasznos összefoglaló azoknak, akik időben szeretnének felkészülni a banki és fintech szektor digitális fejlődését meghatározó változásokra. Itt található az EU legfontosabb szabályozása, amely meghatározza a banki és fintech szektor digitális fejlődését: […]

DORA (Digital Operational Resilience Act): A részletszabályok második csomagjáról

DORA (Digital Operational Resilience Act): A részletszabályok második csomagjáról 2023. december 8-án az Európai Felügyeleti Hatóságok társadalmi konzultációt indítottak a DORA keretébe tartozó szakpolitikai megbízások második csoportjáról. Ez a második csomag az alábbiakat foglalja magába: RTS és ITS a tartalomról, az idővonalakról és az események jelentésének sablonjairól GL a jelentősebb incidensekből származó összesített költségekre és […]

A Mesterséges Intelligenciára (MI) vonatkozó EU jog

A Mesterséges Intelligenciára (MI) vonatkozó EU jog 2024. február 2-án mind a 27 EU-tagország összes nagykövete (COREPER) megállapodást kötöttek a világ első mesterséges intelligenciára vonatkozó szabályairól: az MI-rendeletről. A rendelet a kihirdetésétől számított 24 hónap elteltével lép hatályba. Az MI-rendelet egy jogalkotási kezdeményezés, amely elősegítheti a biztonságos és megbízható mesterséges intelligencia fejlesztését és elterjedését az […]

Svájc: A MiCA következményei és kihívásai Svájc számára

Svájc: A MiCA következményei és kihívásai Svájc számára Az EU kriptoeszközök piacairól szóló rendelet (MiCA) EU-szerte egységes szabályokat állapít meg a kriptoeszközök kibocsátására, kínálására és kereskedelmére vonatkozóan. Az EU-ban működő svájci cégeknek is meg kell felelniük ezeknek a szabályoknak, ami szükségessé teheti jelenlegi működésük és üzleti modelljük módosítását. A MiCA megengedő szabályozás, a részletfeltételek sok […]

Pénzügyi szolgáltatások PSD3/PSR

Pénzügyi szolgáltatások PSD3/PSR 2023. június 28-án az Európai Bizottság közzétette pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló felülvizsgált irányelvre (PSD3) és a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló rendeletre (PSR) vonatkozó javaslatot, amely a jelenlegi PSD 2 helyébe lép. A PSD3 és a PSR főbb változásai a következők: ✅ A felhasználók védelmének és a fizetésekbe vetett bizalom erősítése: például az SCA alkalmazásának […]

Változások a munkavédelmi és tűzvédelmi szabályokban

Változások a munkavédelmi és tűzvédelmi szabályokban A munkavédelmi- és tűzvédelmi oktatás a munkavédelem egyik legfontosabb területe, annak érdekében, hogy a munkáltató biztosítani tudja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést. A fentiek érdekében a jogalkotó még 2023. január 1. napjával módosította a Munkavédelmi törvényt és meghatározta, hogy a munkavédelmi oktatás alapját képező oktatási tematika elkészítése […]

Uniós forrást használ fel szolgáltatás beszerzésére nettó 15 millió Forint felett?

Uniós forrást használ fel szolgáltatás beszerzésére nettó 15 millió Forint felett? 2024. február 1. napjától főszabályként közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia. 2024. február 1. napjától módosul a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 5. § (3) bekezdése: (…) a támogatásból megvalósuló beszerzés vonatkozásában közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett az (…) szervezet, amelynek a nemzeti közbeszerzési […]

Változnak a közbeszerzési értékhatárok!

Változnak a közbeszerzési értékhatárok! 2024. január 1. napjától, menetrendszerűen változtak az uniós közbeszerzési értékhatárok. Az Európai Bizottság kétévente felülvizsgálja az aktuális értékhatárokat, amely felülvizsgálatra most is sor került. Az uniós értékhatárok megállapítására Euróban került sor és ezt váltják át az adott ország pénznemére. Az új uniós értékhatárok a 2024. és 2025. évben alkalmazandóak. Árubeszerzés és […]

Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért és kimentési lehetőségek

Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért és kimentési lehetőségek Hatályos polgári jogunkban a felelősségtan szabályai szerint két féle polgári jogi felelősségi típust különböztethetünk meg. Ezek a deliktuális és a kontraktuális felelősségek, más szóval szerződésen kívül okozott kárért való felelősség, illetve a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség. A szerződésszegéssel okozott kárért fennálló felelősség egyaránt kapcsolódhat a szerződéses főkötelezettség, […]

A korlátolt tagi felelősség áttörése – II. rész

A korlátolt tagi felelősség áttörése – II. rész A cikk első részében bemutattuk a korlátolt tagi felelősség áttörésének általános szabályait a Ptk, valamint a Ctv. alapján. A cikk jelen második részében pedig ismertetjük a speciális Cstv. szerinti szabályokat. Cstv. közös szabályai tagi felelősség esetén A Cstv. speciális szabályainak alkalmazása minden esetben feltételezik egy megelőző felszámolási […]

A korlátolt tagi felelősség áttörése – I. rész

A korlátolt tagi felelősség áttörése – I. rész A jogi személy fő szabály szerint elkülönült vagyonával köteles helytállni a fennálló tartozásaiért, azonban ez a szabály kivételes esetekben áttörhető. Ezeket hívjuk „felelősség-átviteli” eseteknek, amelyeknek a tagokra (részvényesekre) vonatkozó főbb szabályait az alábbiakban kívánja bemutatni a jelen cikk. A cikk I. része kívánja bemutatni a Ptk., valamint […]

Építtetői fedezetkezelő, avagy az alvállalkozók védelme építési beruházásokban

Építtetői fedezetkezelő, avagy az alvállalkozók védelme építési beruházásokban Építési beruházások esetében fontos jogalkotói cél az ún. körbetartozások elkerülése. Az alvállalkozók védelme kiemelten fontos, hiszen a fővállalkozóval ellentétben kisebb kapacitással rendelkeznek jogaik védelmére, a kifizetés elmaradása pedig az alvállalkozói tevékenységének megszűnéséhez is vezethet. A közbeszerzési eljárásokban a kérdést az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó […]

Az üzleti titok a Közbeszerzési Döntőbizottság gyakorlatában

Az üzleti titok a Közbeszerzési Döntőbizottság gyakorlatában Bevezető A közbeszerzési eljárások során az ajánlattevői oldal gyakorta megjelenő dilemmája az üzleti titok, illetve az üzleti titokká minősítés kérdése, annak jogszerű alkalmazása. Ezzel kapcsolatosan a leggyakrabban felmerülő kérdések, hogy mi minősülhet üzleti titoknak, továbbá, hogy milyen feltételek mentén lehet üzleti titoknak minősíteni a közbeszerzési eljárás során megadott […]

Az aláírt szerződés megtámadása tévedésre hivatkozva

Az aláírt szerződés megtámadása tévedésre hivatkozva Optimális esetben a szerződő felek írásba foglalják a szerződéses akaratukat. Egy jó szerződés mindkét fél érdekeit egyenlő mértékben védi, és igyekszik rendezni valamennyi előre látható körülmény megfelelő kezelését. Mi történik akkor, ha úgy történik meg az aláírás, hogy valamely lényeges körülmény tekintetében az egyik, vagy esetleg az összes fél […]

A munkaviszony megszűnéséről általánosságban

A munkaviszony megszűnéséről általánosságban Az ember életének egy fontos állomása a munkahelye, ahol jelentős időt és energiát felhasználva kamatoztathatja alkotó energiáit. Az élet azonban számos fordulatot hozhat, így előfordulhat, hogy a munkaszerződést meg kell szüntetni. Ilyen esetben tanácsos lehet munkajogászhoz fordulni a jogszerűség érdekében, hiszen minden élethelyzet más és más. Az alábbiakban a teljesség igénye […]

Változások a földforgalmi szabályokban

Változások a földforgalmi szabályokban A Földforgalmi törvény rövid időn belül ismételten változott 2023. július 1. napjával, amelynek lényeges részleteit – nem teljeskörűen – a jelen cikkben kívánjuk ismertetni. Termőföld ellenértékének meghatározása A korábbiakban a Földforgalmi törvény nem rendezte azt a helyzetet, amely esetben a termőföld adásvételi szerződés külföldi pénznemben tüntette fel a vételárat. A külföldi […]

Módosul a Ptk.!

Módosul a Ptk.! A Ptk. 2013-as elfogadása és 2014-ben történt hatálybalépése óta több alkalommal módosult, hol csak részletszabályok pontosítására került sor, hol egy rész teljes újrakodifikálására (lásd: Az új építményi jog szabályainak, a zálogjog módosulására vonatkozó szabályoknak és a leválás új jogintézményének az ismertetése – I. és II. rész). Idén ismételten módosították a Ptk-t. 2023. […]

Nincs tényleges tulajdonosa a cégnek, kizárhatnak a közbeszerzési eljárásból?

Nincs tényleges tulajdonosa a cégnek, kizárhatnak a közbeszerzési eljárásból? A közbeszerzési eljárásokban is kiemelten fokozott cél az ú.n. „offshore” cégek részvételének visszaszorítása. Ezt hivatottak biztosítani a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) kizáró okokkal kapcsolatos szabályai. A Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) alpontja rögzíti, hogy nem lehet az eljárásban ajánlattevő (sem […]

Csapatépítés és munkáltatói felelősség

Csapatépítés és munkáltatói felelősség Tombol a nyár, és a pihenést szolgáló nyaralásokon túlmenően dübörög a munkatársak sikeres együttműködését elősegítő csapatépítő programok időszaka is. A csapatépítés nagyon fontos és jó szervezés esetén élvezetes tevékenység, ha sikerül a munkavállalók érdeklődési körének megfelelő programokat találni. Számos munkáltató azonban nem fordít kellő figyelmet a programszervezés kevésbé élvezetes részére: a […]

Az új építményi jog szabályainak, a zálogjog módosulására vonatkozó szabályoknak és a leválás új jogintézményének az ismertetése – II. RÉSZ

Az új építményi jog szabályainak, a zálogjog módosulására vonatkozó szabályoknak és a leválás új jogintézményének az ismertetése II. rész A jelenlegi Ptk. már egy évtizede hatályban van, amelyre tekintettel indokolt volt annak – bár nem minden rendelkezésére, de mégis – részletesebb felülvizsgálata, amelynek a gazdaság versenyképességének növelése érdekében történő törvénymódosításokról szóló 2023. évi XXXIX. törvény […]

Az új építményi jog szabályainak, a zálogjog módosulására vonatkozó szabályoknak és a leválás új jogintézményének az ismertetése – I. RÉSZ

Az új építményi jog szabályainak, a zálogjog módosulására vonatkozó szabályoknak és a leválás új jogintézményének az ismertetése I. rész A jelenlegi Ptk. már egy évtizede hatályban van, amelyre tekintettel indokolt volt annak – bár nem minden rendelkezésére, de mégis – részletesebb felülvizsgálata, amelynek a gazdaság versenyképességének növelése érdekében történő törvénymódosításokról szóló 2023. évi XXXIX. törvény […]

Egy korszak lezárul

Egy korszak lezárul Jelenlegi formájában megszűnik a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (FAKSZ) A közbeszerzési eljárások lebonyolítása vitán felül külön szakértelmet kíván, nem véletlen, hogy a közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezettek a legtöbb esetben szakértőt vesznek igénybe az eljárások szabályos lebonyolítása érdekében. A korábban a hivatalos közbeszerzési tanácsadónak nevezett tevékenység 2015-től felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenységgé vált. […]

Az előzetes piaci konzultáció

Az előzetes piaci konzultáció Bevezető A Kormány célul tűzte ki a közbeszerzési eljárásokban a verseny kiszélesítését és fokozását, valamint átláthatóságának és hatékonyságának folyamatos javítását, a verseny szintjének növelését. 1. A szabályozási háttér A fent említett célok megvalósításának elősegítése érdekében került elfogadásra az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet (a […]

A tanya fogalmának és beépítésének szabályváltozásai

A tanya fogalmának és beépítésének szabályváltozásai Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) több ponton módosult 2023. március 30. napjával. A jogszabály a módosítást követően pontosabban foglalkozik a tanya fogalmával és beépítésének szabályaival a korábbiakkal szemben. A jelenleg hatályos szabályok alapján tanyának minősül a település külterületén, mezőgazdasági területen fekvő, […]